Az elmúlt időszakban a politikai célkitűzések zászlajára a közvagyon „visszaszerzése került”. Jelenlegi információk szerint a leírtak kivitelezésére elsősorban a büntetőeljárás keretében és az igazságszolgáltatás rögös útján kívánnak sor keríteni. Ennek kapcsán márt most látható, hogy életre fognak hívni egy erre koncentráló önálló szervet: a Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatalt is. Azonban ezen, igazságszolgáltatásban közreműködő szerv elsősorban a büntetőeljárás érintettjei vonatkozásában „képes intézkedni” és véges számban eredményeket produkálni (minden adóforint útját nem tudják lekövetni). Az ilyen eljárással összefüggésbe nem hozható, mégis végleges „haszonhúzóknak” tekinthető állampolgárokhoz tömegében nehezebb elérni. Ezen szereplőkhöz ugyanis eljut(ott) a közpénz, viszont nem döntéshozók, nevük közvetlenül nem merül fel az eljárások során, de végeredményben mégis ők gyarapodnak az összegekkel. Ezen személyek azonban egy másik oldalról „foghatóak”, mert vagyonosodásuk során nem tudják igazolni annak adózott forrását. Mindezek látókörbe helyezhetik a rossz emlékű ún. vagyonosodási vizsgálatokat, amelyek eszközként való bevetéséhez mindenképp az adóeljárási szabályok megváltoztatási szükséges.
A jelenlegi politikai irányváltás kapcsán azt lehet elmondani, hogy politikai ígéretként lett megfogalmazva a korábbi gyanús ügyletek kivizsgálása és a múltban történt különböző visszásságok feltárása, a bűnös vagyonok visszaszerzése. A társadalmi igényként megjelenő elszámoltatás keretében mind az államigazgatásban, mind az ahhoz szervesen kapcsolódó gazdálkodói körben számos feltáró átvilágítás, belső vizsgálat, tulajdonosi audit került már most elrendelésre, melynek eredménye alapján számos eljárás fog indulni és számos személyi következményt fognak levonni. Feltehetően ezen eljárások alapján és talaján kezdi meg a működését a már említett közvagyonvédelmi hivatal.
Több politikai megnyilatkozás emelte ki, hogy a közvagyon nem válhat magánérdekű vagyongyarapodás eszközévé, és a közbeszerzés, a koncesszió, a közfeladat-finanszírozás, támogatás, az európai uniós források, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodás során keletkező vagyoni előnyök csak törvényesen, átláthatón használhatók fel.
A fenti célkitűzéseket megvalósító „feltáró eljárások” alapvetően
- a) a magyar költségvetésből finanszírozott pénzáramokat,
- b) vagy az uniós finanszírozású, ún. pályázati pénzek felhasználását és kezelését
fogják fókuszukba helyezni.
Azt is látni lehet, hogy amennyiben feláll a Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal (a továbbiakban MNVVH), akkor az a közvagyonvédelmi eljárások csúcsszervévé válik, és ott fog koncentrálódni minden vagyonvisszaszerzéshez kapcsolódó eszköz, valamint hatáskör. A közvagyon sérelmének észlelése, feltárása, kockázatkezelése, a sérelem kezelése és maga a büntetőeljárás lefolytatása, valamint a vagyon visszaszerzése is.
I. Az uniós források visszaszerzése valamint a Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal és a magyar költségvetés sérelme
Egy korábbi cikkünkben már értekeztünk arról, hogy az Európai Unió által biztosított és hazai források felhasználását egy többszintű állami-szakigazgatási szervezetrendszer is felügyeli, melyek legfontosabb szereplői maga a támogatási döntést meghozó, Irányító Hatóságok (IH), amelyek az elsődleges dokumentumalapú és helyszíni ellenőrzéseket is végzik, akár kockázatelemzés, akár – bizonyos értékhatár függvényében – kötelező jelleggel.
Egy kifejezett pályázati szabálytalanságokra fokuszáló eljárás az uniós és hazai támogatások, valamint költségvetési források felhasználásának szabályszerűségi és célszerűségi mechanizmusát tudja megvizsgálni. Emellett az állami források közbeszerzés útján történő odaítélésének utólagos ellenőrzése és felülvizsgálata is egy kiemelt terület.
Az ilyen eljárások kapcsán a támogatások megítélésének jogosságát, az igénybevétel jogalapját, vagyis vizsgál(hat)ja, hogy a kedvezményezett megfelel(t)-e a támogatási feltételeknek. Ellenőrzés alá esik ilyen esetben a felhasználás célja, mivel a forrásokat, – különösen az előzetesen nyújtott támogatási előleget is, – csak arra a célra lehet fordítani, amire az a Támogatást nyújtó szerv megítélte (projektcélú ellenőrzés). A támogatásfókuszú ellenőrzésekhez tartozik a bizonylatok hitelességének vizsgálata, azaz a támogatásból beszerzett eszközök, szolgáltatások számlái valódiságának revíziója.
Az ilyen jellegű eljárások eredménye az lehet, hogy polgári úton kísérlik meg visszakövetelni a korábban szabálytalanul felvett állami vagy uniós forrásokat, emellett e körben büntetőfeljelentés megtételére is sor kerül.
A pályázati támogatásokon túlmenően az állami pénzekkel való felelős és hatékony gazdálkodás olyan mérvű sérelmének azonosítására törekednek az ún. feltáró átvilágítások elrendelői, melyek valamilyen bűncselekmény elkövetésének gyanúját vetik fel (hűtlen kezelés, hanyag kezelés, vesztegetés, csalás, költségvetési csalás, ezekhez kapcsolódó okirathamisítás stb.).
Ezek azonban elvezetnek az újonnan létrejövő hivatal feladatköréhez, valamint a bűntetőeljárás során történő vagyonbiztosításhoz.
Az MNVVH szervének feladatainak és jogosítványainak elemzése egy külön cikk témája lehetne, így erre mélyebben nem térünk ki, hanem csak azt jegyezzük meg, hogy a benyújtott törvényjavaslatból az alábbiak fő feladatkörök azonosíthatók:
-
- a közvagyon köréből jogellenesen kikerült vagyon felkutatása, azonosítása és visszaszerzése,
- a közvagyonnal való jogellenes gazdálkodással összefüggő ügyek feltárása és e körben a gazdálkodás vizsgálata (döntések, közbeszerzések, támogatások, koncessziók, ezek vagyoni folyamatainak vizsgálata, pénzmozgások, szerződéses láncok, tényleges tulajdonosi kapcsolatok feltárása),
- a fentiekkel összefüggő kockázatok feltárása, elemzése, értékelése, és intézkedések megtétele (más szerv intézkedésének vagy eljárásának kezdeményezése)
- a büntetőeljárásokban a releváns bűnüldözési és az igazságszolgáltatásban való közreműködői feladatok ellátása,
A fentiekből látható, hogy a MNVVH egy rendkívül széles jogosítványokkal rendelkező, önálló közvagyonvédelmi szerv lenne, amely egyesítené az ellenőrző hatóság, a vagyonkutató egység, a pénzügyi nyomozó szerv és részben az ügyészség feladatait.
Ahogy már utaltunk rá, az MNVVH a vagyonvédelmi eljárások központi hatósága lesz, minden információ oda fut be, és ezeket ott dolgozzák fel. Viszont maga a hivatal a magyar igazságszolgáltatási és közigazgatási rendszerben egy új intézmény lesz, új munkatársakkal, új eljárásokkal, új metódusokkal, heterogén szervezeti kultúrából érkező szakemberekkel. Az is látható, hogy a hatóság legerősebb eszköze a büntetőeljárás magához vonása és a vagyonvisszaszerzése lesz.
Éppen ezért azon tényleges haszonhúzók esetében, akik nem kerülnek erőforrások hiányában ezen szerv látókörébe, vagy ugyan a látókörébe kerülnek, de velük szemben való közvetlen igényérvényesítés nem lehetséges polgári jogi, bűnügyi eszközökkel, javasolt egy olyan közigazgatási eszköz aktiválása, mely alkalmas ezen vagyonok visszaszerzésére vagy szankcionálására. Ez az eszköz lehet az ún. vagyonosodási vizsgálat.
II. Mi is a vagyonosodási vizsgálat, illetve mi a jelenlegi alkalmazási köre
A korábbi APEH-, majd NAV által végzett vagyonosodási vizsgálatok célja annak feltárása volt, hogy a magánszemély vagyongyarapodása, kiadásai és életvitele összhangban álltak-e a bevallott, adómentes vagy egyéb módon igazolt jövedelmeivel. A vagyonosodási vizsgálat nem önálló adóhatósági eljárástípust jelentett, hanem jellemzően a személyi jövedelemadóra és az ahhoz kapcsolódó közterhekre irányuló utólagos ellenőrzést (most adóellenőrzés a pontos megnevezése), amelyben az adóhatóság becsléssel állapíthatta meg az adóalapot.
A jogalapot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, vagyis a korábbi Art. becslésre vonatkozó rendelkezései biztosították. A törvény 109. § (1) bekezdése lényegében úgy rendelkezett, hogy ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásaival nem állt arányban az adómentes, a bevallott, illetve a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmeinek együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapíthatta meg.
A rendelkezés azt is előírta, hogy az ismert és adóztatott jövedelmek figyelembevételével az adóhatóságnak kellett bizonyítania, hogy a vagyongyarapodás és az életvitelre fordított kiadások fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
Az adóhatóság a vizsgált időszak pénzügyi forrásait és pénzfelhasználásait vetette össze. Ennek során számba vette a magánszemély bevallott jövedelmeit, hitelfelvételeit, örökségét, ajándékait, vagyontárgyak értékesítéséből származó bevételeit, valamint a korábban felhalmozott és még rendelkezésre álló megtakarításait. Ezzel párhuzamosan feltárta az ingatlan- és gépjárművásárlásokat, a jelentősebb beruházásokat, hiteltörlesztéseket, tagi kölcsönöket, készpénzbefizetéseket és az életvitelhez kapcsolódó kiadásokat.
A vizsgálat tehát alapvetően egy pénzforgalmi mérleg felállítására épült. Ha az igazolt források nem nyújtottak fedezetet a megállapított vagyongyarapodásra és kiadásokra, az adóhatóság forráshiányt állapított meg. Ezt a forráshiányt becsléssel megszerzett, de be nem vallott jövedelemnek tekinthette, amelyre adóhiányt, adóbírságot és késedelmi pótlékot állapíthatott meg.
A becslés természetesen nem azt jelentette, hogy az adóhatóság tetszőlegesen határozhatta meg az adóalapot. A korábbi Art. általános becslési szabályai alapján az adóhatóságnak olyan módszert kellett alkalmaznia, amely az adott ügy körülményei között alkalmas volt az adó alapjának valószínűsítésére. A becslés eredményének ezért a feltárt adatokon, pénzmozgásokon és gazdasági összefüggéseken kellett alapulnia.
A vagyonosodási vizsgálatok egyik legfontosabb sajátossága a bizonyítási teher különleges megoszlása volt. Elsőként az adóhatóságnak kellett feltárnia és bizonyítania, hogy a magánszemély vagyongyarapodásához és életviteléhez mekkora pénzügyi fedezetre volt szükség, továbbá azt, hogy az ismert és igazolt jövedelmek ezt nem fedezték.
Ha azonban az adóhatóság a becslés feltételeinek fennállását megfelelően alátámasztotta, az adózónak kellett igazolnia, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól eltérő összeg állt rendelkezésére. Az adózó az adóhatóság által megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolhatta.
A „hitelt érdemlő” igazolás követelménye a gyakorlatban azt jelentette, hogy az adózó puszta nyilatkozata rendszerint nem volt elegendő. A pénz eredetét, megszerzését és tényleges rendelkezésre állását objektív bizonyítékokkal kellett alátámasztani. Ilyen bizonyíték lehetett különösen a bankszámlakivonat, a kölcsönszerződés, a pénzátadás egyéb dokumentuma, a hagyatékátadó végzés, az ajándékozási okirat vagy valamely korábbi vagyonértékesítés igazolása.
A gyakorlatban különösen vitásak voltak a családtagtól, ismerőstől vagy külföldi személytől kapott kölcsönök. Az adóhatóság nemcsak a kölcsönszerződés meglétét vizsgálta, hanem azt is, hogy a kölcsönadó ténylegesen rendelkezett-e a szükséges összeggel, mikor és milyen módon történt a pénz átadása, valamint a felek nyilatkozatai összhangban álltak-e a rendelkezésre álló egyéb adatokkal.
A pusztán utólag elkészített magánokirat önmagában általában nem bizonyította megfelelően, hogy a pénz a vizsgált időpontban valóban az adózó rendelkezésére állt. A forrás igazolásához a kölcsönadó pénzügyi teljesítőképességének és a pénz tényleges mozgásának alátámasztása is szükségessé válhatott. Hasonló bizonyítási nehézséget jelentett a vizsgált időszakot megelőzően felhalmozott, otthon tartott készpénzre való hivatkozás.
A vagyonosodási vizsgálatok mögött álló alapelv szerint a magánszemély vagyongyarapodásának és kiadásainak finanszírozásához azonosítható és igazolható forrásnak kellett rendelkezésre állnia. Az adóhatósági megállapítás középpontjában ezért nem önmagában a megszerzett vagyon vagy a magas életszínvonal állt, hanem az, hogy annak pénzügyi fedezete összeegyeztethető volt-e az adózó bevallott és igazolt jövedelmi helyzetével.
A jelenlegi adóeljárási rendszerben azonban a korábban generálisan alkalmazható lehetőség le van szűkítve és kizárólag bűncselekménnyel érintett esetben alkalmazható. Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 87. §-ában az van rögzítve, hogy kizárólag a Büntető Törvénykönyv bizonyos fejezeteiben (XXXVI., XXXVIII., XXXIX., XL. és XLI.) meghatározott, elsősorban gazdasági bűncselekmény gyanúja esetén van lehetőség a magánszemélynél becslés alkalmazására. A NAV gyakorlata pedig ennél még szigorúbb, ugyanis az adott adóévekre vonatkozóan kell fennállnia egy konkrét gyanúsításnak az érintett személy esetében.
III. A vagyonosodási vizsgálat, mint eszköz előtérbe kerülése
Előzőekben már értekeztünk arról, hogy a vagyonvisszaszerzés a büntetőeljárás során csak limitált nagyságrendben lehetséges. Ennek oka, hogy a cselekmények az ilyen gazdasági bűncselekmények felderítése, a gyakorlati – bírói kontrollt is kiálló – bizonyítása pedig nagyon mélyreható, hosszadalmas és precíz vizsgálódást, több irányú igazolást igényel (szövevényes struktúrák, egyedi jogi megoldások, láncolatos felépítés, sok gazdasági szereplő érintettsége stb.)
Mindemellett csak azon személyekkel szemben lehet eredményes, akiket ezen eljárások során „ténylegesen” nevesítenek és azonosítanak. A fenti nehézségekből kifolyólag valószínű, hogy nevezett hivatal a hatékonysági tényezőket is figyelembe véve csak az ötven, vagy száz legnagyobb ügyre koncentrál, és azt viszi végig. Ergo a többi ügy rendszerszintű kezelésére nem biztos, hogy alkalmasak a bűntetőeljárások erőforrásai – eszközei, továbbá nincs is pontosan azonosítva az a személy, akihez ténylegesen eljutott a pénzeszköz, mert a pénzáramok láncolata valahol megszakad (pl. készpénzben felveszik), és nincs további hiteles információ arra, hogy pontosan kihez, vagy kikhez kerül.
Gyakran hallhattunk olyan mendemondákat, hogy a bizonyos közbeszerzésekből, egyéb „susmusokból lefolyatott” pénzekből építettek csodás házakat, vettek luxusautókat, de nem csak a gazdasági elit ismertebb cégtulajdonosai, szereplői, hanem olyan személyek is, akiknek a nevük sehol sem jelent meg.
Ilyen esetekre lehet alkalmas a vagyonosodási vizsgálat logikája, mely a vagyonelemek oldaláról képes kezelni a helyzetet, méghozzá adójogi megközelítésben.
Ahogy korábban már kifejtettük, a vagyonosodási vizsgálatok lényege, hogy ha egy magánszemély nem tudja igazolni, hogy a megszerzett vagyona adózott forrásból származik, akkor az adóhatóság becslési eljárás alkalmazásával meg tudja állapítani, hogy mennyi adót kellett volna megfizetnie (és erre bírságot és késedelmi pótlékot is felszámításra kerül).
Egy példánál élve, ha egy személy kizárólag havi bruttó 2 millió Ft munkaviszonyból származó jövedelemből él 10 éve, és 3 éve felépített a Balatonnál egy ingatlant, melynek egy szakértő szerinti bekerülés értéke 600 millió Ft-, és esetleg ehhez hozzájön, hogy nagyrészt készpénzből fizette a kiadásokat, akkor nagy eséllyel neki legalább közel fél milliárd Ft eltitkolt bevétele volt. (Ennek csak a személyi jövedelemadó vonzata 75 millió Ft, és ehhez jöhet még a szociális hozzájárulási adó, az adóbírság, ami akár 200 % is lehet, továbbá a késedelmi pótlék).
A NAV ma is vizsgálhatja a magánszemélyi és vállalkozási pénzmozgások összefüggéseit, különösen akkor, ha a bevallott jövedelmekhez képest jelentős vagyongyarapodás, tagi kölcsön, készpénzmozgás, ingatlanügylet vagy más szokatlan tranzakció merül fel, azonban a korábbi említett – releváns bűncselekmények gyanúja – esetén élhet a becslés útján történő adóalap meghatározással.
Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy azt vizionáljuk, hogy az adóeljárási törvények olyan jellegű módosítása történik majd meg, mely ezen korlátozást megszünteti, esetleg a jelenlegi rendszert átalakítja (azaz visszaállítja a korábbiakat), mely ismét elhozhatja az ilyen jellegű vizsgálatok hajnalát. A vagyonosodási vizsgálatok ugyanis valóban alkalmasak lehetnek a csalárd eredetű gazdagodások szankcionálására, viszont annak visszavezetése alapos körültekintést igényel, mert nem válhat a magyar néplélekben meghonosodott kicsinyes bosszúk és névtelen feljelentések eszközévvé.
Kérdése merült fel? Keresse szakértő kollégánkat!
Dr. Szarvák Jenő
jogász, adótanácsadó
szarvak.jeno@hidconsulting.hu
