Vagyonosodási vizsgálat
– A vagyongyarapodás önmagában nem probléma. A kérdés az, hogy a vagyon forrása hitelt érdemlően igazolható-e.
A vagyonosodási vizsgálat célja annak feltárása, hogy egy magánszemély vagyongyarapodása, valamint életvitelével összefüggő kiadásai összhangban állnak-e a bevallott, adómentes vagy más módon igazolt jövedelmeivel.
Ingatlanvásárlás, nagyobb értékű beruházás, gépjármű vásárlás, tagi kölcsön befizetése, jelentősebb készpénzmozgás vagy egyéb jelentős pénzügyi tranzakció esetén nem kizárólag az számít, hogy az érintett milyen forrásból finanszírozta a kiadásait, hanem annak is nagy jelentősége van, hogy a tranzakciókhoz szükséges forrás rendelkezésre állását szükség esetén megfelelő bizonyítékokkal alá tudja-e támasztani az adózó.
A korábbi vagyonosodási vizsgálatok során a NAV lényegében a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat és a pénzfelhasználásokat vetette össze. Ha az igazolt források nem biztosítottak megfelelő fedezetet a feltárt vagyongyarapodásra és kiadásokra, az adóhatóság becsléssel állapíthatta meg az adó alapját.
A jelenlegi szabályozás ennek alkalmazási lehetőségét jelentősen leszűkíti. A közvagyon visszaszerzésére irányuló törekvések és az ehhez kapcsolódó új hatósági struktúra ugyanakkor új lendületet adhat a vagyonosodási vizsgálatoknak.
Ha vagyonosodási vizsgálattal összefüggő kérdésben adójogi szakértő támogatására van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot.
Miért kerülhet ismét előtérbe a vagyonosodási vizsgálat?
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kapott a közvagyon védelme, a korábbi gyanús ügyletek feltárása és a jogellenesen megszerzett vagyon visszaszerzése.
Az ennek érdekében alkalmazott büntetőjogi és polgári jogi eszközök azonban elsősorban azokkal a személyekkel szemben lehetnek eredményesek, akik az adott eljárások során ténylegesen azonosíthatók, illetve akikkel szemben a vagyoni igény közvetlenül érvényesíthető.
Összetett gazdasági struktúrák, több szereplő bevonásával megvalósuló pénzmozgások vagy készpénz tranzakciók esetén a pénz teljes útjának feltárása mélyreható, hosszadalmas és precíz vizsgálatot igényelhet. Előfordulhat az is, hogy a pénzáram követhetősége egy ponton megszakad, és már nem áll rendelkezésre hiteles információ arról, hogy az összeg végül pontosan kihez került.
A vagyonosodási vizsgálat ettől eltérő megközelítést alkalmaz.
Kiindulópontja maga a vagyongyarapodás: rendelkezésre állt-e annak finanszírozásához megfelelő, azonosítható és igazolható pénzügyi forrás?
Ezen ellenőrzési logika mentén a vagyonosodási vizsgálat ismét jelentős eszközzé válhat az adóhatóság számára.
Mi az a vagyonosodási vizsgálat?
A korábbi APEH-, majd NAV által végzett vagyonosodási vizsgálatok célja annak megállapítása volt, hogy a magánszemély vagyongyarapodása, kiadásai és életvitele összhangban állnak-e az általa bevallott, adómentesen megszerzett vagy más módon igazolható jövedelmekkel.
A vagyonosodási vizsgálat nem önálló adóhatósági eljárástípust jelentett. Jellemzően a személyi jövedelemadóra és az ahhoz kapcsolódó közterhekre irányuló utólagos ellenőrzés – mai megnevezéssel adóellenőrzés – keretében alkalmazott módszer volt, amely lehetővé tette az adóalap becsléssel történő meghatározását.
A vizsgálat középpontjában tehát nem önmagában a megszerzett vagyon vagy a magasabb életszínvonal állt.
A lényegi kérdés az volt:
rendelkezésre állt-e olyan igazolt pénzügyi forrás, amelyből az adott vagyongyarapodás és a vizsgált időszak kiadásai finanszírozhatók voltak?
Mit vizsgálhat a NAV?
A korábbi vagyonosodási vizsgálatok alapja egy pénzforgalmi mérleg felállítása volt.
Az egyik oldalon azokat a forrásokat kellett számba venni, amelyekből a magánszemély a vizsgált időszakban gazdálkodhatott.
Ide tartozhattak többek között:
- a bevallott jövedelmek,
- hitelből vagy kölcsönből származó összegek,
- örökség,
- ajándék,
- vagyontárgyak értékesítéséből származó bevételek,
- valamint a korábbi időszakban felhalmozott és még ténylegesen rendelkezésre álló megtakarítások.
A másik oldalon pedig a pénzfelhasználást és vagyongyarapodást vették számba.
Ilyen vagyongyarapodás illetve pénzfelhasználás lehetett például:
- ingatlan vásárlása vagy építése,
- gépjárművásárlás,
- jelentősebb beruházás,
- hiteltörlesztés,
- tagi kölcsön,
- készpénzbefizetés,
- illetve az életvitelhez kapcsolódó kiadások.
A két oldal összevetése megmutatta, hogy az ismert és igazolt források fedezetet biztosítottak-e a feltárt kiadásokra és vagyongyarapodásra.
Mikor lehet ennek különös jelentősége?
A NAV ma különös figyelmet fordít a magánszemély privát és akár vállalkozását érintő pénzmozgásaira.
Különös jelentőséggel bírhat például, ha a bevallott jövedelmekhez képest jelentős vagyongyarapodás, nagyobb értékű ingatlanügylet, tagi kölcsön, készpénzmozgás vagy más szokatlan tranzakció kerül azonosításra.
Ilyenkor nem csak egy-egy vagyonelemet vagy dokumentumot kell értékelni, hanem összefüggéseiben vizsgálni a tranzakciókat. A kérdés az, hogy a rendelkezésre álló források, azok időbelisége, valamint a kiadások és vagyonszerzések hogyan viszonyulnak egymáshoz.
Mi történik, ha az igazolható bevételek és a vagyongyarapodás között eltérés fedezhető fel?
Ha az igazolt források nem nyújtottak megfelelő fedezetet a megállapított vagyongyarapodásra és kiadásokra, az adóhatóság a korábbi szabályozás alapján forráshiányt állapíthatott meg.
Az igazoltan megszerzett jövedelem által nem fedezett vagyongyarapodásra illetve személyes kiadásokra az adóhatóság becsléssel állapította meg a be nem vallott jövedelem mértékét, amelyre adóhiányt, adóbírságot és késedelmi pótlékot állapíthatott meg.
Ez a becslés ugyanakkor nem azt jelentette, hogy az adóhatóság tetszőlegesen meghatározhatta az adóalapot.
Olyan módszert kellett alkalmaznia, amely az adott ügy körülményei között alkalmas volt az adó alapjának (azaz a be nem vallott jövedelem mértékének) meghatározására. A megállapításnak a feltárt adatokra, pénzmozgásokra és az azok között fennálló gazdasági összefüggésekre kellett épülnie.
A bizonyítás az egyik kulcskérdés
A vagyonosodási vizsgálatok egyik meghatározó sajátossága a bizonyítási teher különleges megoszlása volt.
Elsőként az adóhatóságnak kellett feltárnia és bizonyítania, hogy a magánszemély vagyongyarapodásához és életviteléhez mekkora pénzügyi fedezetre volt szükség, továbbá azt, hogy a NAV számára ismert és igazolt jövedelmek ezt nem fedezték.
Ha azonban az adóhatóság megfelelően alátámasztotta a becslés feltételeinek fennállását, az adózónak kellett hitelt érdemlő adatokkal igazolnia, ha a megállapítottól eltérő összeg állt rendelkezésére.
Ez a gyakorlatban lényeges különbség.
Nem feltétlenül elegendő tudni vagy kijelenteni, hogy honnan származott egy adott pénzösszeg. A forrás eredetét, megszerzését és tényleges rendelkezésre állását megfelelően alá is kell tudni támasztani.
Milyen dokumentumokat lehet felhasználni a bizonyításhoz?
A puszta nyilatkozat a vagyonosodási vizsgálatok gyakorlatában rendszerint nem volt elegendő.
A pénzügyi források igazolását objektív bizonyítékokkal kellett alátámasztani.
Ilyen lehetett különösen:
- bankszámlakivonat,
- kölcsönszerződés,
- a pénz átadását igazoló dokumentum,
- hagyatékátadó végzés,
- ajándékozási okirat,
- korábbi vagyontárgy értékesítését igazoló dokumentáció.
A bizonyítás szempontjából azonban nem kizárólag az egyes okiratok megléte lehetett lényeges. Annak is jelentősége volt, hogy a dokumentumok, a felek nyilatkozatai és a tényleges pénzmozgások egymással összhangban álljanak.
Kölcsönök, családi források és készpénz
A korábbi vagyonosodási vizsgálatok során rendszeresen vitás területet jelentettek a családtagtól, ismerőstől vagy külföldi személytől kapott kölcsönök.
Ilyen esetben önmagában egy kölcsönszerződés megléte nem feltétlenül volt elegendő.
Az adóhatóság azt is vizsgálhatta, hogy a kölcsönadó ténylegesen rendelkezett-e a szükséges összeggel, mikor és milyen módon történt a pénz átadása, illetve a felek nyilatkozatai összhangban álltak-e a rendelkezésre álló egyéb adatokkal.
A pusztán utólag elkészített magánokirat önmagában általában nem bizonyította hitelt érdemlően, hogy a pénz a vizsgált időpontban valóban az adózó rendelkezésére állt.
A forrás igazolásához ezért szükségessé válhatott a kölcsönadó pénzügyi teljesítőképességének, valamint a pénz tényleges mozgásának bizonyítása is.
Hasonló bizonyítási nehézséget jelenthetett a vizsgált időszakot megelőzően felhalmozott, otthon tartott készpénzre való hivatkozás.
Egy egyszerű példa a vagyonosodási vizsgálat logikájára
Tegyük fel, hogy egy magánszemély tíz éve havi bruttó 2 millió forint munkaviszonyból származó jövedelemmel rendelkezik, majd felépít egy olyan balatoni ingatlant, amelynek szakértő által meghatározott bekerülési értéke 600 millió forint.
Ha ehhez még az is társul, hogy a beruházás költségeinek jelentős részét készpénzben fizették meg, akkor felmerül a kérdés: a bevallott és igazolható jövedelmek mellett milyen további forrás biztosította a beruházás fedezetét?
A vagyonosodási vizsgálat logikája éppen ezt az eltérést keresi.
Ha az igazolható források és a tényleges vagyongyarapodás között jelentős különbség mutatkozik, annak adójogi következménye lehet.
Mi kerülhet a középpontba a NAV vagyonosodási vizsgálatának bejelentése során?
A NAV vagyonosodási vizsgálat bejelentése vagy egy vagyonosodást érintő adóhatósági vizsgálat esetén központi kérdéssé válhat, hogy az érintett vagyongyarapodás mögött álló pénzügyi források milyen módon igazolhatók.
Egy-egy vagyonelem önmagában nem feltétlenül mutatja meg a teljes pénzügyi helyzetet.
A vizsgálati logika az egymással összefüggő pénzmozgásokat értékeli: milyen források álltak rendelkezésre, ezek mikor keletkeztek, és milyen kiadások vagy vagyonszerzések finanszírozására fordították őket.
Ez különösen összetetté válhat akkor, ha a vizsgált időszakban több különböző forrás, jelentősebb készpénzmozgás, tagi kölcsön, ingatlanügylet vagy más nagyobb értékű tranzakció is történt.
Milyen körben alkalmazható jelenleg?
A jelenlegi adóeljárási rendszer a korábban általánosabban alkalmazható vagyonosodási vizsgálatok lehetőségét jelentősen leszűkítette.
Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 87. §-a alapján magánszemély esetében jelenleg meghatározott – elsősorban gazdasági – bűncselekmények gyanújához kapcsolódóan nyílik lehetőség a becslés alkalmazására.
A NAV gyakorlata ennél is szigorúbb: az érintett adóévek vonatkozásában konkrét gyanúsítás fennállása szükséges.
Ez azt jelenti, hogy a korábban szélesebb körben ismert NAV vagyonosodási vizsgálat jelenleg nem ugyanabban a formában és nem ugyanolyan általános körben alkalmazható, mint korábban.
A mögötte álló vizsgálati logika azonban továbbra is meghatározó.
Visszatérhetnek a szélesebb körű vagyonosodási vizsgálatok?
A közvagyon visszaszerzésére irányuló jelenlegi törekvésekből az következik, hogy ismét nagyobb szerepet kaphatnak azok az eszközök, amelyek nem kizárólag egy-egy konkrét bűncselekmény teljes pénzügyi láncolatának feltárásából indulnak ki, hanem a már létrejött vagyongyarapodás ismeretében vizsgálják annak forrását.
A vagyonosodási vizsgálat erre alkalmas adójogi eszköz lehet.
Ehhez azonban a jelenlegi adóeljárási szabályok módosítására lenne szükség. Egy ilyen változás megszüntetheti a jelenlegi korlátozásokat, illetve ismét szélesebb körben alkalmazhatóvá teheti a korábbi vagyonosodási vizsgálatokhoz hasonló eljárási mechanizmust.
Ha egy magánszemély jelentős vagyonnal rendelkezik, miközben annak megszerzéséhez szükséges pénzügyi források a bevallott és igazolt jövedelmek alapján nem álltak rendelkezésre, akkor egy vagyonosodási vizsgálat képes lehet feltárni ezt a különbözetet.
A vagyonosodási vizsgálatok ugyanakkor csak megfelelő jogi és eljárási garanciák mellett tölthetik be rendeltetésüket. Visszavezetésük alapos körültekintést igényel: a vizsgálati rendszernek alkalmasnak kell lennie a valóban nem igazolható eredetű vagyongyarapodás feltárására, ugyanakkor nem válhat személyes sérelmek megtorlásának eszközévé, valamint alaptalan gyanúsítások vagy névtelen feljelentések tárgyává.
Adójogi és pénzügyi szemlélet egy összetett vizsgálati helyzetben
A vagyonosodási vizsgálat egyszerre vet fel adójogi, pénzügyi és bizonyítási kérdéseket.
Sok esetben több évnyi pénzügyi tranzakciót, jövedelem mozgást, megtakarítást, kölcsönfelvételt kell vizsgálni, majd értékelni. Ennek során nem kizárólag egy-egy dokumentumot kell kiragadni, hanem a teljes pénzügyi folyamat megismerésére kell törekedni, és a folyamatokat összefüggéseiben átlátva kell megállapítást tenni.
Munkánk során az adójogi szakértelmet, a NAV-eljárásokban szerzett tapasztalatot, a komplex pénzügyi-jogi szemléletet és a korábbi hatósági tapasztalatot együttesen alkalmazzuk.
Célunk, hogy az adott ügy pénzügyi és adójogi háttere átlátható legyen, és a rendelkezésre álló adatok, dokumentumok és pénzmozgások a valós összefüggéseikben kerüljenek értékelésre.
Vagyonosodási vizsgálattal kapcsolatban kérdése van?
Ha vagyonosodási vizsgálat, NAV-eljárás vagy az egyes vagyonelemek forrásának igazolása kapcsán szakértő támogatásra van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot.
Telefon
Adó
Megszüntetjük a kockázatokat, és kialakítjuk vállalkozása adóhatékony működését.
Jog
Teljeskörűen érvényesítjük jogait, és eredményesen képviseljük érdekeit.
Kontrolling
Elengedhetetlen információk a hatékony üzleti döntések meghozatalához.
Könyvelés
Személyre szabott megoldások, rugalmas könyvelés, kifogástalan jogszabályi megfelelés.
Pályázat
Biztosítjuk a fejlesztésekhez szükséges forrásokat és segítjük a projektek megvalósítását.
HÍD Consulting címe
1138 Budapest,
Népfürdő utca 22.
Duna Tower B. torony 8. emelet
Adatvédelmi Szabályzat | © HÍD Consulting - Minden jog fenntartva
